BLOGkOLÁS


A BLOG nagyon trendi lett az utóbbi időkben. Kerestem az angolszótárban a "napló" címszó alatt, de csak a journal, log-book, és a diary szavakat találtam. Aztán rájöttem, miről is lehet szó. Aki kitalálta, nagy előrelátással rendelkezhet.
A BLOG szó nekem olyan, mint egy visszafogott böfögés. Keleti országokban az evés befejeztével elvárják az embertől, hogy büfizzen. Egy helyi szokás, amit elfogadok, ha vendéglátóimnak ezzel örömet szerezhetek. Ezért támadt az az érzésem, hogy aki kitalálta, jó előre alkalmazkodni szeretne a keleti kultúra némely szokásához, mert ugye, ki tudja mit hoz a jövő?

De most itt vagyunk a reformok földjén, és nem tetszik, hogy mindent megetetnek velünk, és mi öklendezve, de lenyeljük. A BLOG kormányzati szintre emelkedett. Nálunk még a Miniszterelnöknek is BLOG-ja van. Pedig olyan gazdag a nyelvünk, és egyes jövevényszavak oly szépen simulnak bele, hogy már eszünkbe sem jut, kitől erednek.

De ez a BLOG szó egyszerűen ellenszenves. Tudom, hogy ez részemről felér egy széllel szembe pisálással. De ahogy az indiai bölcs tanítja: A saját vizelet sosem árt, még gyógyíthat is, de más szarától jobb távol tartani magad.
Így most blokkolom a BLOGOM, vele együtt a bloggereket, a hackerreket, a neppereket, a rappereket, és a niggereket is hanyagolom. A feketékkel, az afro-amerikaiakkal semmi bajom.

 

MIÉRT HAYKOVATS? ÖNÉLETRAJZ BLOGkOLÁS NAGYVÁROSI AUTÓZÁS

TALÁLMÁNYOK "A VÉLEMÉNY SZABAD" ILYÉS MÁRTÁRÓL FOTÓ GALÉRIA

KÉPZŐDMŰVEIM AZ ORFEÓRÓL VERSEIM A VARÁZSLÓ RECEPTEK